Home / Nash Junior

Nash Junior

Tábori csoport

A Nash több mint 40 éves múltra tekint vissza és ez a közel fél évszázad mindig is az újjításokról szólt.

Persze irányt mutatni nem csak a techniakai fejlesztésekkel lehet, hanem azzal is, hogy a felnövekvő fiatal generációnak megtanítjuk a horgászat minden csínját-bínját. A Magyarországi Nash csapat is úgy döntött, hogy szárnyai alá veszi a fiatalokat éppen ezért a nyár folyamán négy Nash tábort is szervez most már negyedik éve és remélhetőleg ez a tendencia marad.

A Nash számára nagyon fontos, hogy ne csak a felnőtt horgászokat szolgáljuk ki, hanem az utánpótlásról is gondoskodjunk.

Megtanítsunk a gyerekeknek mindent, amit mi eddig megtanultunk a horgászatról. Akár egy új szerelékről van szó akár egy etetési technikáról vagy egy helykeresésről. Számunkra nagyon fontos az, hogy a gyerekeknek egy olyan oktatási csomagot adjunk át amitől ők majd kimennek saját maguk önnálóan horgászni akkor egyből tudják, hogy hogyan álljanak neki akár egy hatalmas víztározónak is.

Talán a legfontosabb egy horgásztáborban az, hogy a vízparton, egy csodálatos, környezetben lássák meg a gyerekek a természet szépségét. Értékeljék önmagukat, tiszteljék a halakat és társaikat.

Csoport
Vízfüggöny
Halszáj
Csónak

A táborokról:

A horgászat csak a kívülállóknak, laikusoknak tűnik egyszerű tevékenységnek. Aki viszont aktívan műveli, tisztában van a tanulási folyamatokkal, azok nehézségi fokozataival. A horgásszá válás nem egyik pillanatról a másikra következik be. Sok eltöltött nap, év sem mindig elég arra, hogy megismerjük a halakat, tisztában legyünk táplálkozási szokásaikkal. Akkor viszont könnyebben válhatunk érett horgásszá, ha már gyermekkorunktól kezdve foglalkozunk a horgászattal.

Felnőtt korban ez már nem annyira egyszerű, de nem is megoldhatatlan feladat. Akár barátok és horgászcimborák is segíthetnek, de talán a legtöbb tapasztalatot, tudást, a horgásztáborokban szerezhetjük meg.

Miért is jó egy horgásztábor?

Egy horgásztábor lényege tulajdonképpen az, hogy rövid időn belül minél több tudást szívjanak magukba a tanulni vágyó horgász palánták, kint legyenek a természetben, vízparton, ne a számítógép előtt üljenek a négy fal között és nem utolsó sorban, hogy a lehető legjobban érezzék magukat és új barátokra tegyenek szert.

Hogyan is épül fel a Nash-tábor?

Minden tábor időtartama 6 nap (vasárnaptól- péntekig). A jelentkezőket kor és tudásszintnek megfelelően csoportosítjuk. A helyszín kiválasztása megint egy kulcskérdés. A teljesen kezdőknek és a legfiatalabbaknak könnyebb vizet próbálunk választani. A haladóknak, már-már mondhatni veterán táborozóknak pedig a nehezebb vizeket ajánljuk.

Mit értünk könnyű és nehézvíz alatt?

A kezdőknek, legfiatalabbaknak Merenyét, Rinyaszentkirályt szoktuk ajánlani. A legoptimálisabb tavak arra, hogy az alapokat könnyedén elsajátítsák a kezdők is.

Az a fiatal réteg, akik már egyedül járnak horgászni akár több napra is, nekik is van mit tanulni még és ezért olyan tavakra visszük őket ahol még a felnőtt horgászok is számos kihívásba ütköznek.

Amúr

Programok

Vasárnap délutáni érkezéssel kezdetét veszi a nagy kaland a fiatalok számára. Elsőként a táborhely kialakításával kezdünk, a sátrak felállításával. Mindenki elfoglalja a helyét, beköltözik. A nap hátralévő részében pedig egy esti tábortűz keretein belül a tábor szabályaival, a heti programmal és egymással ismerkednek meg a táborlakók.

Szikis

A tábor ideje alatt a tanoncok párokban horgásznak. Ugyan egy horgászhelyen vagyunk mindannyian de a hallal való kíméletes bánásmód elsajátításához elengedhetetlen a társak segítsége.

A csónakos fárasztás, megfelelő vizes környezet biztosítása a halak számára, sebfertőtlenítés, mérőzsák és mérleg helyes használata és természetesen a fényképező gép, az emlékek megörökítése. Fontos az összhang elsajátítása, hogy a hét végére már mindenki tudja, mi a dolga működjön a helyes munkamegosztás.

Akció

A hét valamennyi napján különböző horgászkötéseket, csalizási trükköket tanulnak a tanoncok a fogós végszerelékek kialakítása érdekében. Az elsajátított kötési praktikákat bemutathatják egy gyors verseny keretein belül.

Kacsák

Minden táborban szervezünk célbadobó versenyt, ami nagyon fontos, mert temérdek olyan tó van, ahol a szabályok nem engedik a behúzásos horgászatot és akkor is eredményesnek kell lennünk.

A hét közepén a vakáció ellenére, rövid időre „visszaülnek az iskolapadba” a tanoncok. Egy 25-30 kérdést tartalmazó kvíz játékban mérhetik össze lexikális tudásukat, ami a táborozásról, állatvilágról, horgászatról és főleg a bojlizásról szól.

Sapis

A tábor utolsó 24 órájában kezdetét veszi a házi bojlis verseny, amire egész héten nagyon várnak a gyerekek. Természetesen párokban zajlik ez is. Minden tudást bevetnek, amit a héten tanultak.

Úgy gondoljuk, ha a gyermekek már a horgászattal történő ismerkedés korai szakaszában magukévá teszik a halakkal történő kulturált bánásmód elvét az nem tűnik el nyomtalanul a későbbiek során sem.

Tekints bele a táborozás világába

Ha kedvet kaptál ne habozz!

Jelentkezz Te is a Nash Junior táborokba! Jelentkezésed és felmerülő kérdéseid az info@nashhungary.hu címre küld el.

A 2017-es táborok a PontyShow-n kerülnek kihírdetésre! Jelentkezéseket csak 2016.10.11-től tudunk elfogadni.

Készülj, mert a helyek száma korlátozott!

Sziki

*** Táborok 2017 ***

Merenye

A tábor időpontja:

2017.07.9 – 14.

A tábornak a Baranya Gyöngyszemeként ismerté vált hatalmas víztározó biztosít helyszínt!

Kezdő “bojlis” fiatalok jelentkezését várjuk!

Rinyaszentkirály

A tábor időpontja:

2017.07.16 – 21.

A tábornak a Rinyaszentkirályi horgásztó biztosít helyszínt!

Kezdő és haladó “bojlis” fiatalok jelentkezését várjuk!

Zalaszentmihály

A tábor időpontja:

2017.07.23 – 28.

A tábornak a Zalaszentmihályi horgásztó biztosít helyszínt!

Haladó “bojlis” fiatalok jelentkezését várjuk!

Gyékényes

A tábor időpontja:

2017.07.30 – 2017.08.04.

A tábornak a Gyékényesi Kavicsbányató biztosít helyszínt!

Haladó “bojlis” fiatalok jelentkezését várjuk!

*** Le Ne Maradj a Nyár Legjobb Kalandjáról! ***